A boldogság nyomában – avagy a mentális egészség

Szerző: Norbert

Minden ember a boldogságot keresi, és ha megfigyeljük, akkor vagyunk igazán elemünkben, amikor igazán boldogok vagyunk.

Ha kicsit mélyebbre ásunk, láthatjuk, hogy minden döntésünk két dologra vezethető vissza: fájdalom elkerülése, öröm megszerzése. Ezek mögött két alap érzelem bújik meg, melyek a félelem és a vágy.

Mielőtt nagyon eltérnénk, az egészség témakörétől emlékezzünk egy mondásunkra: „Ép testben, ép lélek”. Vagyis az lenne a kívánatos minden ember számára, hogy egészséges legyen testileg és szellemileg is – és valamilyen összefüggés van is a kettő között.

Ha beteg vagy, általában a kedved sem olyan jó és fordítva, ha egészséges vagy, jobb az általános kedved. Hogyan tudnánk a mentális egészséggel befolyásolni a testi egészséget?

Mit jelent az egészség?

Ahhoz, hogy az egészségről beszélhessünk, fogalmazzuk meg, hogy mit jelent az egészség. Sokszor úgy próbáljuk megfogalmazni, hogy megmondjuk mit nem értünk alatta.

Például a betegség hiánya (nem betegség). Az egészségügyi világszervezet így definiálta: „Az egészség a teljes testi, lelki és szociális jóllét állapota, és nem csupán a betegség hiánya”.

Ennél talán picit találóbb, ha azt mondjuk, hogy az egészség egy egyensúlyi állapot – és ezzel a keleti gyógyítók tanításai is összhangban van.

Vagyis az egészség nem más, mint a test, a lélek és a szociális tényezők egyensúlya. Most a lelki és testi egység, egyensúly a témánk:

Miért érdekes az epigenetika?

Dr. Bruce Lipton egy kutató orvos, aki már 20 éve foglalkozik az epigenetikával. Lipton doktor tanítja azt, hogy a géneknek két része van. A gén egyik fele információt tárol, arra vonatkozóan, hogy mit kell felépíteni a testben.

A gén másik fele pedig egy bonyolult, biológia szoftver, amely kiolvassa az információt és megvalósítja. Az információ fix és változtathatatlan, de a szoftver átírható.

A szoftvert az elménk írja meg, amely utána automatikusan végrehajtódik. Vagyis az, hogy milyenek vagyunk, fejben dől el – mondja Lipton doktor, aki 20 éve kutatja ezt a területet.

Most térjünk vissza az egészségre, amely egyensúly jelent a lélek és a test között. Ha képesek vagyunk olyan módon gondolkodni, cselekedni és élni, hogy annak eredménye ne szenvedés legyen (akár önmagunk, akár mások számára), akkor jól fogjuk érezni magunkat.

Ha jól érezzük magunkat, akkor a gén szoftverünk ezt közvetíti a gének felé, melyből egy egészséges test fog felépülni. Mivel a testünk minden porcikája átlagosan 7 évente teljesen lecserélődik, ezért hét év alatt teljesen „kigyógyulhatunk” a régi, szenvedésekkel lelki gondjainkból. Ezt mondja a tudomány – sosem késő elkezdeni.

Vessünk egy pillantást a vízre – miért olyan fontos?

A testünk 70%-a vízből van, amit folyamatosan cserélni kell a testben, hogy egészségesek maradhassunk – tudjuk. Nézzük meg, hogy mit mond a vízről egy japán kutatóorvos,

Masaru Emoto doktor azt kutatta, hogyan változik a víz szerkezete a külső tényezők hatására. Két alapvető külső tényezőt vizsgált: szavakat és zenéket.

Azt vette észre, hogy a víz szerkezete szembetűnően megváltozik a zene és a szavak hatására. Például a „szeretlek” szóra gyönyörű kristállyá változik, míg a haragra egyszerű négyzetes formává alakul – és ehhez elég a víznek 24 óra legrosszabb esetben is.

Térjünk vissza az egészségre, és az egyensúlyra, illetve Lipton doktor megállapítása, mely szerint az elme nagyban határozza meg, hogy milyen legyen a test (beteg vagy egészséges).

Mennyi gondolatunk, szavunk van egy nap? Mindegyik közvetlenül hat a testünk 70%-ának elemi szintű felépítésére! Ha káromkodunk rendszeresen, az is hat ránk, de az is hat, ha mondjuk rendszeresen hálásak, szeretteljesek vagyunk (önmagunkkal és másokkal szemben is).

Ez is tudomány, nincs benne semmi földtől elrugaszkodott, bizonyított tényről beszélünk.

Boldogság és egészség – és a környezet hatásai

Rakjuk össze azt, amit tanultunk a kutatóorvosainktól – és remélhetőleg ennek tudatában fogunk gondolkodni, cselekedni és élni ezentúl.

Az elménk, a gondolataink közvetlenül befolyásolják a testünk felépítését a vízen keresztül, illetve a géneken keresztül. Ha egyre többször és többször pozitívan gondolkodunk, a káros gondolatokat és szavakat elhagyjuk, ez közvetlenül a testünkön is megjelenik egészség formájában.

Ezzel vissza is tértünk az idézetünkhöz: „Ép testben, ép lélek”.

Természetesen a rendszeres testmozgás, a helyes étrend és a megfelelő mennyiségű és minőségű víz is kritikusan fontos az egészségünk szempontjából.

Ugyanakkor nem mehetünk el szó nélkül a gondolatok, szavak és az általunk hallgatott zenék ereje mellett sem. Mindennek összhangban kell lennie, mert így leszünk egyensúlyban – hiszen ahogy említettem, az egészség nem más, mint egyensúly.

Főkép forrása: psycom.net

Hasonló cikkek

© 2022, Egészség Életmód – Légy önmagad legjobb verziója