Magyarországon a rekreációt 2011-ben fogalmazták meg hivatalosan: „rekreáció a szabadidőben, a tevékeny pihenés érdekében végzett minden olyan kulturális, társas, játékos és mozgásos tevékenység, melyet a napi fő elfoglaltság által okozott fáradtság, feszültség feloldása, a testi-lelki-szellemi teljesítőképesség helyreállítása, fokozása érdekében tesz az ember”.
Ez azt jelenti, hogy reggel jó esetben teljesen kipihenten, szellemileg és lelkileg maximálisan feltöltve ébredünk. A nap folyamán a töltésünk, mint ahogy egy akkumulátor töltöttsége is, csökken.
A rekreáció pedig a gyorstöltő, amivel egy kis extra töltöttséget szerezhetünk. Már csak az a kérdés, hogy milyen tevékenységekkel lehet „gyors tölteni” önmagunkat.
Milyen rekreáció felel meg nekem a legjobban?
Tudom, hogy valami okosat kellene most mondani, de ezt igazán senki sem fogja tudni megmondani Neked. Ugyanis Neked kell tudni, hogy mi az a tevékenység, ami teljes mértékben ki tud kapcsolni.
Egyeseknek az, ha otthon zenét hallgat, másoknak az, ha elmegy táncolni, de lehet ez olvasás, állatokkal való foglalkozás, sport, társasági események, mozi, színház, kreativitást igénylő elfoglaltságok stb.
Bármi, ami kikapcsol és miután befejezted a tevékenységet, úgy érzed, hogy minden egy kicsivel jobb, könnyedebb vagy, feltöltődtél.
Milyen jellemzői vannak a rekreációs elfoglaltságoknak?
A rekreációs elfoglaltságoknak két nagy csoportja van: fizikai és szellemi. A szellemi rekreáció a kultúra, szórakozás (játék) és művelődés kérdéseivel, a műveltség típusaival és a kulturális élet problémáival foglalkozik.
Ennek három alfaja van:
- passzív (néző, el- és befogadó), pl.: olvasás, zene, mozi, színház, TV stb.
- aktív illetve kreatív, pl.: rejtvényfejtés, zenélés, fafaragás, festés stb.
- hobbi, pl.: gyűjtés, modellezés stb.
A fizikai rekreáció a kedvtelésből végzett fizikai (testi, motoros) tevékenységeket jelenti.
Ezek a következő nagyobb csoportokba sorolhatók:
- hobbi jellegű: kertészkedés, barkácsolás, horgászat stb.
- tánc és tánc jellegű mozgások
- turisztika: kirándulás, túrázás, alpinisztika, sportmászás stb.
- játék
- rekreációs sport, testgyakorlat, sporttevékenység
Szellemi síkon mit „kell” érezni?
Bizonyára hallottál már a „flow” kifejezésről. Tapasztalhattál már ilyet, ez az, amikor egy tevékenységben teljes mértékben feloldódsz, és nem foglalkozol semmi mással csak az adott tevékenységgel.
Ilyenkor az idő gyorsan telik, a napi problémáid megszűnnek, a zavaró érzelmek eltűnnek, szabadnak, fesztelennek érzed magad. Ilyenkor csak a jelenben, akkor és ott történő dolgokkal foglalkozol. Nem kalandozol el a múltban és a jövőben.
Ezt alapvetően bármilyen tevékenység közben tapasztalni lehet, de általában csak bizonyos esetekben tudjuk ezt megélni. Sokszor nem értjük, hogy valamilyen tevékenység vagy esemény, amelyen részt vettünk miért volt annyira szép és jó.
Általában azért, mert a fentieket tapasztaltuk – csak nem vettük észre, de a hatását érezzük. Ha tudsz olyan tevékenységet, ami ezt váltja ki benned és rendszeresen tudod végezni, akkor csináld!