Stockholm-szindróma: Az érzelmi kötődés rejtélye

A pszichológia világában számos olyan jelenség létezik, amelyek egyszerre költöznek meg a tudomány, a társadalom és a kultúra határterületein. A Stockholm-szindróma egyike ezeknek a témáknak, amely évtizedek óta foglalkoztatja a kutatókat, a hivatásosokat és a közönséget egyaránt.

De mi áll e jelenség mögött? Hogyan befolyásolja az emberi pszichét a trauma és a veszély? A következő cikkben megvizsgáljuk a Stockholm-szindróma történetét, annak pszichológiai gyökereit, a jellegzetes tüneteket, és bemutatunk néhány híres esetet.

A Stockholm-szindróma története

Ismertetés a 1973-as stockholmi esetről, amely elnevezésének alapjául szolgált

Augusztus 23-án egy férfi, Jan-Erik Olsson, betört a Kreditbanken nevű bankba Stockholmban, Svédországban, és túszokat ejtett. A rendőrség gyorsan reagált, és a bankot körülzárta. Olsson négy túszt ejtett, és velük töltött hat napot a bank pénztárának alagsorában, mely idő alatt többféle fizikai és pszichológiai traumának tették ki őket.

A rendőrség és Olsson közötti tárgyalások során a rabló a barátját és korábbi bűntársát, Clark Olofssont kérte, hogy csatlakozzon hozzá a bankban, mint egyfajta „biztosíték”. A rendőrség engedett a követelésnek, remélve, hogy ez megkönnyíti a túszok szabadon bocsátását.

A túszdráma alatt a rablók és a túszok között kialakult egy kölcsönös kapcsolat. Ennek jelei között szerepelt, hogy a túszok a rablókkal szembeni agresszív rendőri akciókat ellenzték és a rablókat védelmezték. A túszdráma végén, amikor a rendőrség beavatkozott, a túszok féltették a rablókat, és nem látták őket az ellenségeiknek, annak ellenére, hogy ők ejtették őket túszul és tartották fogva.

Ezt követően a pszichológusok és a kriminológusok a történteket vizsgálva elemezték a túszok és a rablók között kialakult érzelmi kötődést. Ebben az esetben a túszok a traumával való megküzdés egyik módjaként azonosultak elrablóikkal. Ezt a jelenséget később „Stockholm-szindrómának” nevezték el, utalva az események helyszínére.

A Stockholm-szindróma elméletét a svéd kriminológus és pszichológus, Nils Bejerot vezette be, aki a bankrablás és túszdráma idején tanácsadóként működött közre.

Miért alakul ki a Stockholm-szindróma?

Az emberi psziché és a traumával való megküzdési mechanizmusok vizsgálata.

A Stockholm-szindróma kialakulásának pontos oka még mindig tárgya a pszichológiai kutatásoknak, de számos elmélet és magyarázat létezik az emberi viselkedés ezen különleges formájára. A következő tényezők játszanak központi szerepet a jelenség megértésében:

1. Traumaválasz és túlélés

A túszhelyzetek vagy más, az ember életét fenyegető események során a szervezet természetes reakciója a harc vagy menekülés. Amikor ezek a lehetőségek nem állnak rendelkezésre, az emberek más stratégiákhoz folyamodnak, hogy túléljék a helyzetet, például az elrablójukkal való együttműködéssel.

2. Kognitív disszonancia

Az emberek természetesen kerülik a belső ellentmondásokat. Amikor valakit erőszakkal vagy veszéllyel szembesítenek, de ugyanakkor kedvesen is bánnak vele (pl. adnak neki vizet, élelmet vagy vigasztalják), az áldozat érzelmileg zavart lehet. Az elrablókkal való azonosulás egy módja annak, hogy csökkentsék ezt az érzelmi disszonanciát.

3. A pozitív gesztusok értékelése

Egy veszélyes helyzetben még a legkisebb kedvességi gesztusok is hatalmas jelentőséggel bírnak. Az elrablóktól kapott minimális kedvesség lehet a túszok számára az egyetlen reménysugár vagy pozitivitás a helyzetben.

4. Az áldozat és az elkövető közötti kapcsolat

Ha az áldozat érzi, hogy az elrablója érti őt vagy osztozik vele bizonyos érzésekben, könnyebb lehet azonosulni az elrablóval és elfelejteni az őt ért sérelmeket.

5. Elizoláltság

A túszok gyakran el vannak szigetelve a külvilágtól és csak az elrablóikkal vannak kapcsolatban. Ez az elszigeteltség elősegítheti a túsz és az elrabló közötti kötődés kialakulását.

6. Öndefiníció újraértékelése

A túszoknak újra kell értékelniük saját helyzetüket és identitásukat az elrablóikkal való interakciók során. Az elrablók és a túszok közötti kapcsolat kialakulása során az áldozatok új szerepeket és jelentésekkel bíró identitásokat vehetnek fel.

A Stockholm-szindróma a traumával való megküzdés egyik lehetséges módja. Bár ez a reakció nem mindenkinél alakul ki, fontos megérteni a pszichológiai folyamatokat, amelyek ezt a különleges kötődést előidézhetik.

Jellegzetes tünetek és jelek

Hogyan ismerhetjük fel a Stockholm-szindrómát az érintetteknél?

A Stockholm-szindróma komplex és összetett pszichológiai válasz, amely sokféle módon nyilvánulhat meg az érintetteknél. A következőkben felsoroljuk a legjellegzetesebb tüneteket és jeleket, amelyek alapján azonosítható a szindróma:

• Pozitív érzelmek az elrablóval szemben: A túszok gyakran irántuk érzett szimpátiát vagy érzelmi kötődést fejeznek ki, még akkor is, ha az elrabló erőszakos vagy fenyegető volt.
• Kiállnak az elrabló mellett: A túszok gyakran megvédik az elrablójukat a külső kritikákkal vagy vádakkal szemben, még akkor is, ha ezek a vádak megalapozottak.
• A fenyegetések elutasítása vagy minimalizálása: Az áldozatok elutasíthatják vagy minimalizálhatják az elrablójuk által alkalmazott fenyegetéseket vagy erőszakot, és hangsúlyozhatják az elrabló kedvességét vagy emberi oldalát.
• Negatív érzések a rendőrséggel vagy a hatóságokkal szemben: Az áldozatok gyakran ellenségességet vagy bizalmatlanságot éreznek a rendőrséggel vagy más hatóságokkal szemben, különösen ha úgy érzik, hogy ezek az intézmények veszélyeztethetik az életüket.
• Azonosulás az elrablóval: Az áldozatok elkezdenek azonosulni az elrabló céljaival és motivációival, és érvelhetnek vagy beszélhetnek az elrabló nézőpontjából.
• Elzárkózás a kimentő erőktől: A túszok húzódozhatnak vagy vonakodhatnak azoktól, akik megpróbálnak segíteni nekik, és ragaszkodnak az elrablójukhoz, még akkor is, ha a kimentés kínálja a legjobb esélyt a túlélésre.

A Stockholm-szindróma megállapítása nem egyszerű, mivel a tünetek sokféle módon jelentkezhetnek és más pszichológiai állapotokhoz is hasonlóak lehetnek. Az érintett egyének pszichológiai értékelése és kezelése elengedhetetlen a helyes diagnózis és a megfelelő támogatás biztosítása érdekében.

Híres esetek

Bemutatunk olyan történelmi vagy közelmúltbeli eseteket, ahol a Stockholm-szindróma jelenléte feltételezhető vagy bizonyított:

1. 1973-as stockholmi bankrablás: Ahogy a cikk elején is írtuk ez az eset adta a Stockholm-szindróma nevét. Négy túszt tartottak fogva hat napig, és a rablás befejezése után kiderült, hogy az áldozatok védelmezték és együttérzéssel viseltetnek az elrablóik iránt.
2. Patty Hearst esete (1974): Patty Hearst, a Hearst sajtómágnás család örökösét a Symbionese Liberation Army (SLA) nevű terrorszervezet rabolta el a berkeley-i lakásából. Két hónappal később egy bankrablás során ő is látható volt, miközben részt vett az akcióban. A védőügyvédje azzal érvelt, hogy Patty agymosáson esett át és Stockholm-szindrómában szenvedett.
3. Jaycee Dugard esete (1991): Jaycee-t 11 évesen rabolták el, és 18 évig tartották fogva. A két elrablója által két gyermeknek adott életet és bár többször is lehetősége lett volna a szökésre, nem tett lépéseket ennek érdekében. Sokan úgy vélik, hogy ez a Stockholm-szindróma jele volt.
4. Elizabeth Smart esete (2002): Elizabethet Salt Lake Cityben rabolták el otthonából és kilenc hónapig tartották fogva. Megosztott információk szerint az elrablás során kialakult egyfajta kötődés az elrablói és Elizabeth között, bár később elismerte, hogy soha nem érzett szimpátiát az elrablói iránt, és csak a túlélés érdekében viselkedett együttműködően.
5. Natascha Kampusch (1998): Natascha-t 10 éves korában rabolták el Ausztriában, és nyolc évig tartották egy pincében. Miután szabadult, Natascha megvédte elrablóját és kijelentette, hogy gyászolja annak halálát (az elrabló öngyilkos lett röviddel azután, hogy Natascha elmenekült).

Ezen esetek egyike sem fekete-fehér, és sok esetben az áldozatok maguk is megküzdöttek azzal, hogy megértsék és kifejezzék, mit éreztek az elrablásuk során és azt követően. Bár a Stockholm-szindróma egy lehetséges magyarázat ezekre a helyzetekre, minden eset egyedi és összetett.

Hasonló jelenségek és összehasonlítások

Más pszichológiai reakciók és a Stockholm-szindróma közötti kapcsolatok.

A Stockholm-szindróma nem az egyetlen pszichológiai reakció vagy állapot, amely traumatikus vagy stresszes helyzetekben jelentkezik.

Néhány hasonló jelenség a következőkben kerül bemutatásra:

1. A túsz-szindróma: Bár ez gyakran összemosódik a Stockholm-szindrómával, a túsz-szindróma inkább az elrabolt személy azon törekvése, hogy csökkentse a veszélyt vagy fenyegetettséget azzal, hogy együttműködik az elrablóval vagy támadóval.
2. Traumás kötődés: Ez a kifejezés arra utal, hogy az áldozatok néha mély érzelmi kötődést alakítanak ki bántalmazóikkal, különösen hosszan tartó és ismétlődő bántalmazás esetén.
3. Bántalmazott nő szindróma: Ebben az esetben a párkapcsolati erőszak áldozatai gyakran maradnak bántalmazó partnerükkel, még akkor is, ha fizikailag vagy érzelmileg veszélyben vannak.
4. Traumával és stresszorral összefüggő zavarok (PTSD): Bár nem azonos a Stockholm-szindrómával, sok közös vonása van, például az intenzív visszaemlékezések, kerülő viselkedés és állandó riasztottság.
5. Lima-szindróma: Ellenkezője a Stockholm-szindrómának. Az elrablók kezdenek szimpátiát érezni túszok iránt és gyakran engedik őket szabadon vagy enyhítenek a követeléseiken.
6. Kognitív disszonancia: Ezt a pszichológiai állapotot akkor tapasztaljuk, amikor egyénünk két ellentétes hiedelem vagy érzelem közötti feszültséget érez. A Stockholm-szindróma egyes esetekben lehet a kognitív disszonancia enyhítésének eszköze.

Minden említett pszichológiai reakció és állapot egyedi módon jelenik meg, és különféle okokból alakul ki. Bár sok közös vonásuk van, mindenikük más-más helyzetekre és körülményekre reagál.

A Stockholm-szindróma megértéséhez és azonosításához fontos, hogy a klinikusok és kutatók tudatában legyenek ezeknek a hasonlóságoknak és különbségeknek.